A nyugati kukoricabogár egy rendkívül invazív faj, amely nagy gazdasági jelentőséggel bír.

A nyugati kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera Leconte) elterjedt Európában – Ausztria, Fehéroroszország, Bosznia-Hercegovina,  Bulgária,  Horvátország, Csehország,  Franciaország, Németország,   Görögország,  Magyarország,  Olaszország, Montenegró, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. Közép-Amerikából származik. A huszadik században a faj a kukorica egyik legjelentősebb kártevője volt Észak-Amerikában. A monokultúrás termesztés az évek során hozzájárult a kártevő terjedési területének bővüléséhez, amely nemzetközi kereskedelem révén átlépte az USA határait.

A nyugati kukoricabogár véletlenszerűen került be Európába többször is Észak-Amerikából az 1980-2000 közötti időszakban. A faj invázióssá vált és gyorsan elterjedt Közép-Európában az 1990-es években és a 2000-es évek elején. A D. virgifera virgifera először 1992 júliusában észlelték a Surčin környéki területen (Szerbia), a belgrádi nemzetközi repülőtér közelében.

Miután bekerült Európába, a kártevő gyorsan kezdett terjedni a Duna-vidéken. Bulgáriában 1998-ban állapították meg az ország északnyugati és középső északi részein. A fitoszaneitárius hatóságok minden évben monitoringot végeztek a kártevő után az egész országban vizuális megfigyelésekkel és feromonos, valamint szintetikus táplálékcsalogatókkal ellátott ragadós csapdák elhelyezésével.

2003-ban megkezdődött a termelők intenzív oktatása, bemutatva számukra a kártevőt, populációjának növekedésének kockázatait és a védekezési módszereket; kísérleteket végeztek rezisztens francia és bolgár  kukorica- és cirokhibridek, valamint fajták tesztelésére.

2007-ben bevezettek egy programot a Diabrotica virgifera virgifera további terjedésének megfékezésére, az EU tagállamainak programjaival összhangban. Az erőfeszítések ellenére elterjedése szinte az ország összes kukoricatermesztő régióját lefedi. A kártevő populációjának növekedését kis területeken állapították meg monokultúrában termesztett kukorica esetén az északnyugati régióban.

A kártevő megjelenésének gazdasági hatása hazánkban viszonylag alacsony. 2015-ben az EU döntése alapján a monitoringot beszüntették.

Gazdanövények

A Diabrotica virgifera virgifera fő gazdanövénye a kukorica (Zea mays). Az imágók oligofágok – nem csak kukoricával táplálkoznak, hanem másodlagos gazdanövényfajokon is – gabona-, hüvelyes- és tökfélék kultúráin. A lárva monofág, kizárólag a kukorica gyökereivel táplálkozik, amelyeket kifal és járatokat rágnak bennük.

Biológia és morfológia

Bulgáriában a kukorica nagy jelentőségű növény sok termesztési régióban. A kedvező éghajlat elősegíti a kártevő terjedését és fejlődését. A bogarak június végén jelennek meg és október közepéig megfigyelhetők; azonnal elkezdenek táplálkozni és párosodni. A lárvák május elejétől augusztus végéig találhatók. A kártevő a kukoricatáblák környékén telel át peteállapotban. Egy-két generációja van évente, és kárt mind az imágók, mind a lárvák okoznak. Az imágók sárga színűek, fekete csíkokkal a szárnyfedők mentén, méretük eléri a 0,7 cm-t. A lárvák fehéresszínűek, sötét fejjel. A talajban akár 35 cm mélyig megtalálhatók, de leggyakrabban a 15 cm mélységig terjedő rétegben fordulnak elő.

Tünetek

Az újonnan kikelő lárvák főleg a gyökérszőrökkel táplálkoznak.  Később behatolnak a gyökerekbe és járatokat rágnak bennük a növény töve felé, ami gyökérrothadáshoz és a növények növekedésének és fejlődésének visszaszorulásához vezet. A lárvák a növekedési pont töve közelében találhatók – egy barázda figyelhető meg, majd később a növény kidől. A felnőtt bogarak a pollen, a virágzat és a fiatal szemek fogyasztásával okoznak kárt.

Terjedés és védekezés

Bár a lárvák viszonylag rövid távolságokra mozognak, az imágók repülnek a kukoricatáblákra és évente több kilométert vándorolnak. A terjedés nyomon követésére sárga ragadós csapdákat és feromoncsapdákat alkalmaznak sikeresen. Elhelyezésükre legalkalmasabb időszak június eleje. A vetésforgó hatékony védekezési módszer, a kötelező váltási időszak legalább három év.